Szolgáltatások

Fürdőtavak, kerti tavak

A víz, mint díszítő és használati elem, jelentősen emeli minden kert hangulatát, továbbá javítja környezetének mikroklímáját. Fontos azonban, hogy a kert méretével és egyéb adottságaival összhangban legyen. A legkisebb megjelenési forma egy kerti csobogó, szökőkút vagy kis tavacska lehet. Ezek kedves színfoltot hoznak a kertbe, tisztaságuk megőrzése azonban nagy odafigyelést igényel. Kisebb tavaknál (3-5 m2) gépészettel sokat segíthetünk a biológiai egyensúly megtartásában. Szükséges azonban, hogy a helyválasztás körültekintő legyen. 10-30 m2 vízfelületű tó már kellően nagy ahhoz, hogy bárhol elhelyezhessük a kertben. 30 m2 vízfelület felett fürdőtó megépítését javaslom, hiszen rendelkezik egy kerti tó és egy medence előnyeivel is.

kerti tó, kerti tavak

 

Mi a fürdőtó?

A fürdőtó olyan dísztó melyben a növényzónán kívül egy leválasztott medencerész is kialakításra kerül. A növényzóna fontos szerepe a díszítésen kívül a biológiai víztisztítás. A két területet víz alatt fal határolja, melynek szerepe a növényzet védelme és terjedésének megakadályozása.  Vegyszerek használatára nincs szükség. Fürdőtavunk egy természetes tó látványát és élményét kelti.

 

kerti tó, kerti tavakFürdőtó kialakítása:

  • A folyamat a tervezéssel kezdődik: meghatározzuk a tó helyét, formáját, a fürdőrész és a növényzóna arányát és alakját.
  • A tervben meg kell határoznunk a tó zónáinak mélységét a különböző tavi növények igényei alapján.
  • A terület kitűzését követően gép segítségével kiássuk a tó alapjait.
  • Lézeres szintezést követően elkészül az elválasztó fal sávalapja, amire zsalukőből megépítjük a falakat.
  • Beállítjuk a növényzónák és a partvonal pontos szintjét a terv szerint.
  • A tó medrét UW álló tófóliával béléljük.
  • A tavat lassan elkezdjük feltölteni, majd megkezdjük a tó berendezését.
     
  • Nagyobb sziklák, folyami kövek és gyöngykavics harmónikus elrendezésével kialakítjuk a növények fészkeit és a tópartot.
  • Elrejtjük a gépészet csöveit, hogy tavunk megőrizze természetes kinézetét.
  • A tó esti megvilágításban gyönyörű látvány, ezért nagy hangsúlyt fektetünk a lámpák elhelyezésére.
  • A szivattyúk, homokszűrők beállításával tavunk készen áll arra, hogy pár hét alatt beálljon benne a biológiai egyensúly.

 

kerti tó kialakítása kerti tó munkálatai kerti tavak munkálatok

 

kerti tavak kivitelezésekerti tó készítéskerti tó, fürdőtó

 

 

Tavunkat kiegészíthetjük egy tágas stéggel, melynek gyakorlati előnye is van, árnyékot biztosít a tónak. Praktikus, ha a közelben van egy kerti zuhany. Ennek helyét érdemes már a tervezési fázisban meghatározni. A víz mozgatása fontos a tó oxigénellátásában, ez megoldható víz alatti levegőztető készülékkel, szökőkút kialakításával vagy lapos kövekből épített csobogóval. 

kerti tó, fürdőtó, kerti tavak
Vissza